*public.site.jump_to_content*

Dobó Katica Bölcsőde

Meggyőződésünk, hogy a bölcsődés korú gyermekek harmonikus fejlődését az életkori sajátosságok figyelembevételével lehet megvalósítani.

A Dobó Katica Bölcsőde Eger déli városrészén, kertvárosi öveteben, csendes környezetben helyezkedik el. Az épület maga egy komplexum, ahol helyet kap a bölcsődén kívül még a Ney Ferenc Óvoda, Logopédia is.

 

A bölcsőde 48 férőhelyes, összesen 4 csoportban fogadjuk a gyerekeket, melyek 12 férőhelyesek.

 

A csoportonként két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a gyermekek nevelését – gondozását, munkájukat egy bölcsődei dajka segíti.

 

A bölcsőde arculata a hagyományőrzés, amit beépítünk ünnepeinkbe, hétköznapjainkba. Megjelenik minden tevékenységünkben, amit a gyerekekkel folytatunk. Arra törekszünk, hogy a gyermeki létből fakadó természetes kíváncsiságon alapuló ismeretekre a mindennapookban lehetőséget biztosítsunk.

 

Csoportszobáink otthonosan berendezettek, közvetlen kapcsolatban állnak a játszóudvarral, mely lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy kedvükre mászókázzanak, homokozzanak, csúszdázzanak, kihasználva a szabad levegőn való mozgás örömét. Valamint kialakításra került egy sószoba is, melyet az őszi-téli időszakban előszeretettel használunk a gyermekkel egészségük megőrzése érdekében.

 

Saját főzőkonyhánkban a gyermekek életkorának megfelelő egészséges étkezést biztosítunk.

 

Nevelési tevékenységünk gazdagításával, szakmailag korszerű nevelői munkával, a nyugalom és a biztonság megteremtésével minden gyermek számára biztosítjuk az optimális fejlődést, érzelmi stabilitást a bölcsődei időszak alatt.

 

"A gyermek olyan mint a pillangó a szélben.

 Néhányan magasabban tuddnak repülni, mint mások,

 De mindegyikük a legjobb tudása szerint repül.

 Mindegyik más

 Mindegyik különleges

 Mindegyik gyönyörű."